verebek
verebek
Tartalom
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
VEREBEK
 
Menü
 
Linkek
 
Hírek
Hírek : Régiómise dec. 5-én

Régiómise dec. 5-én

gitu  2004.12.06. 18:49

Páran részt vettünk a régiómiség

Én már megint gitároztam. Viki azért jött el, mert tegnap én mentem vele csángani. Csizit, Ferit, T. Zolit és T. Petit elvittük magunkkal.

Csiba Tibi tartotta a misét. Amar, Edit és én zenéltünk. Én természetesen elrontottam a furulyaszólót, Amar pedig csendben kezdte a dalokat, nehogy valaki betudjon kapcsolódni. A legjobban a kivonulási dal sikerült (Nem kell félnünk, mert él a mi Urunk...) A Hála, hála.. résztöl ismételtük, és másodszorra dobbal, csörgövel és rumbatökkel kisértük csak. Teljesen elalélt Kovács Novák Zsolti és a többiek. Kovács Zsolti alélasa volt a leglátványosabb, mert ekkora test ájuldozása messziröl látható. Ö természeteset hangot is adott alélásának. Tehát ez jól sikerült.

Ide is jött a Mikulás (Gulyás Don Pedro) személyében. Kis helyen volt nagy tömeg, ennek következtében éneklés helyett üvöltöttünk. A "jó gyerekek" tömege megrohanta a Mikulást, aki nem tudott hova kapni. Végül mindenki otthagyta az üres zsákkal. Remek volt. Hazafelé végig csörögtem az utat a csörgödobommal.

Ez is megvolt. A Mikulás velünk volt! És Veletek?

 
Minden nap VELED!
 
Féléves program

Tábor: augusztus 11-16. Kolontár

 
Társalgás
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Pontos idö
 
Látokatók
Indulás: 2004-11-05
 
Regisztrált vagy-e
Regisztráltság
Bejelentkeztél felhasználónak?

igen
nem, és nem is akarok
nem, de szeretnék
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Tartalom

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon